Az MNB első ízben végzett el a bankoknál, biztosítóknál alkalmazott mesterséges intelligencia és gépi tanulás informatikai, személyiségi jogi és egyéb kockázatait áttekintő témavizsgálatot. Az MI és GT technológiát mára a számlanyitástól a marketingen át a kampánymenedzsmentig több területen alkalmazzák. A felügyelet jogsértéseket nem, de kezelendő kockázatokat feltárt - közölte az MNB.
A hitelpiac az egyik olyan terület, ahol ma már napi szinten találkozhatunk MI alapú megoldásokkal, ugyanakkor itt is jellemző, hogy nem értjük, nem látjuk át, hogy pontosan hogyan is érint mindez minket. Az ilyen alkalmazásokra vonatkozó szabályozás egyik kiemelt célja, hogy ezek az információk megismerhetővé váljanak az ügyfél számára, ugyanakkor ez az elvárás az MI természetéből fakadóan tartogat kihívásokat. Az Európai Unió Bírósága a SCHUFA ügyben a napokban ki is mondta, hogy az automatizált hitelbírálat csak szigorú feltételek mellett lehet megengedett. Milyen szempontokkal bővül a hitelbírálat, mit jelent mindez az ügyfél számára, és erről hol és hogyan értesül? Hogyan fogja tudni értelmezni azt a döntési folyamatot, amelyet még a bank munkatársai sem feltétlenül látnak át, és egyáltalán hová fordulhat panasszal? A Portfolio Belényi Andreát, Menyhárd Attilát és Várady Endrét, a VJT&Partners Ügyvédi Iroda szakértőit kérdezte.
Újabb kibocsátó debütált a Budapesti Értéktőzsde középvállalati platformján, a BÉT Xtenden: az angyalbefektető Balogh Petya által alapított és vezetett startupok számára forrást biztosító STRT Holding tőzsdére lépését sikeres zártkörű tőkeemelés előzte meg, amelynek keretében összesen 1,15 milliárd forint tőkét vont be a társaság.
A hazai vállalatok egyre többet költenek mesterséges intelligenciára, sokan már a következő egy évben elengedhetetlennek tartják az AI megoldásokat ahhoz, hogy versenyképesek maradjanak a piacon – derült ki a Deloitte kutatásából. A legtöbb cég ugyanakkor átfogó stratégia nélkül vágott bele az AI projektekbe, és a technológiával kapcsolatos kockázatokkal sem foglalkoznak egyelőre. A vállalatok között többen teljes digitális transzformációra készülnek, sokan a teljes üzleti modell átalakítására készülnek fel, a szervezeti kultúra átalakítása zajlik.
Az EU tárgyaló megállapodtak egy úttörő és történelmi jelentőségű törvénycsomagról a mesterséges intelligencia (MI) szabályozására. Ezzel zöldutat kapott a világ legszigorúbb AI-fejlesztési keretrendszere – írja a Financial Times.
Maratoni tárgyalások után állapodtak meg az Európai Unió tagállamai arról, hogyan szabályoznák a mesterséges intelligencia használatát – írja a Bloomberg. A kontinens a fejlesztés és a személyiségi jogok védelme között igyekezett egyensúlyozni.
Az Alphabet szerdán bemutatta legfejlettebb mesterséges intelligencia modelljét, amely képes videók, hanganyagok és szöveges tartalmak feldolgozására - írja a Reuters.
Az Európai Unió intézményeinek kijelölt tárgyalói közel állnak ahhoz, hogy véglegesítsék a mesterséges intelligencia (MI) legátfogóbb szabályozását a nyugati világban. A szerdán és csütörtökön a kora reggeli órákban folytatott megbeszélések eredményeként konszenzus született a generatív mesterséges intelligencia eszközök, köztük az OpenAIáltal kifejlesztett ChatGPT és a Google Bard ellenőrzésének keretrendszeréről – tudta meg a Bloomberg a tárgyalásokra rálátó forrásoktól.
Az orosz Sberbank több mint 450 milliárd rubelt (közel 5 milliárd dollárt) költ a következő három évben az informatikai rendszerei fejlesztésére – közölte szerdán a hitelintézet pénzügyi vezetője a Reutersszel.
A generatív AI-boom rengeteg innovációt hozott az emberiségnek, de egy fontos környezetvédelmi problémát is előtérbe helyez: a technológiai multik jelentős és növekvő vízfelhasználását.
A Gloster a BÉT oldalán közölte a befektetőkkel, hogy a cég leányvállalata, a Gloster Networks jelentős raktárdigitalizációs projektet nyert el egy globális multinacionális gyártócég hazai képviseletétől.
Az Egyesült Államok felvetette, hogy ideje lenne a következő fázisába léptetni az AUKUS megállapodást. A szerződés lényege, hogy Washingtonnal az Egyesült Királyság és Ausztrália is együttműködik az egyik a tengeri képességek fejlesztésében. Továbbá magába foglalja a kritikus technológia megosztását, az ellátási láncok megerősítését, és a Canberrának átadott nukleáris meghajtású tengeralattjárókat – írja Defense One.
Yann LeCun, a Meta vezető kutatója úgy véli, hogy a jelenlegi mesterséges intelligencia rendszerek évtizedekre vannak attól, hogy elérjék az emberi szintű intelligenciát. Ezzel ellentmondva Jensen Huang Nvidia-vezérigazgató előrejelzésének, miszerint az AI kevesebb mint öt éven belül felülmúlja az embert - közölte a CNBC.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása, amelyben három témát dolgoztunk fel. Az első részben arról volt szó, hogy 2024-ben új lakossági állampapírokat vezet be az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az erről szóló bejelentésen ott volt Árgyelán Ágnes, a Portfolio pénzügyi elemzője, aki ennek részleteiről beszél az adásban. A második blokkban az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos friss fejleményekről volt szó, többek közt egy lehetséges téli hadjáratról és az EU által korábban ígért lőszerszállítmányról, amelyet várhatóan nem tud teljesíteni. Vendégünk volt Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzője. A harmadik részben arról beszélgettünk Nagy Botonddal, a Portfolio pénzügyi elemzőjével, hogy a generatív AI miként veheti át az emberek munkáját a marketing területén.
Hatalmas növekedés előtt áll a generatív mesterséges intelligencia piaca: 2022-ben még csak 40 milliárd dollárt tett ki, a következő évtizedben azonban elérheti az 1300 milliárd dollárt is. E jelentős bővülés a hagyományos marketingstratégiákat is felbolygatta, a szakemberek új, az AI kínálta lehetőségekkel kívánnak kiemelkedni a szektorból. Sokaknál kérdés azonban, hogy miként kezdjenek neki, vagy hogy egyáltalán érdemes-e pénzt fektetni a generatív AI technológiájába. E kérdéseket járjuk körbe a Capgemini tanulmányának segítségével.
"Az ember akkor fogja megszeretni a mesterséges intelligenciát, ha látja, hogy mennyit javít az életminőségén" - jelentette ki Tilesch Győrgy neves AI szakértő a az MBH Bank csütörtöki konferenciáján. A rendezvényen szó volt arról is, hogy miért nem kell a technológiát hibáztatni a változásokért, illetve azt is megtudtuk, mi köze a mesterséges intelligenciának a benzinkúton kapható hotdoghoz.
A készülő hazai mesterséges intelligencia szabályozásában az európai rendelet lesz a mérvadó - mondta Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára az MBH csütörtöki konferenciáján. A területtel érdemes foglalkozni, hiszen Magyarország jelenleg az európai átlagtól is jelentősen le van maradva az AI területén, pedig hatalmas gazdasági potenciál rejlik benne. Az államtitkár beszélt még Magyarország mesterséges intelligenciával kapcsolatos céljairól és terveiről is - például elárulta azt is, hogy Magyarország 2030-ra az autonóm járművek fejlesztési és tesztelési központja lesz.
Az Amazon bemutatja a Q nevű mesterséges intelligenciával működő chatbotot, amelyet arra terveztek, hogy üzleti környezetben segítsen a problémák elemzésével és megoldásukkal - számolt be a Reuters.
Az Amazon bemutatta a legújabb adatközponti chipjét a felhőalapú számítástechnikai szolgáltatásához, ami egy fontos lépés a Microsofttal a mesterséges intelligencia piacának uralásáért folytatott éles versenyben.